Mozartról azt szokták mondani: talán nem is ember volt, hanem földre szállt angyal. Johann és Maria Magdalena van Beethoven Ludwig nevű fia viszont ízig-vérig földi lény volt – ám az egekig nyújtózott.
Új „kis Mozart"
Mivel nagyapja és apja is udvari muzsikus volt, a gyermeket természetszerűen zenésznek nevelték. Beethoven tehetséges volt, de nem csodagyerek. Részeges, zsarnok apja gyakorta veréssel kényszerítette gyakorlásra. Mégis új kis Mozartként szerepeltette a nyilvánosság előtt, hiszen a gyermek zongorajátéka jelentős bevételt hozott a házhoz. A fiú zenei nevelésében Christian Gottlieb Neefe udvari orgonista játszotta a legfontosabb szerepet: az ifjú az ő hatására ismerte fel a zene méltóságát és jelentőségét. Talán ekkor kezdte felfogni, hogy a művész nem mesterember csupán hogy elsődleges feldata az élet értelmének keresése és megfogalmazása.
Családi problémák
Amikor Mozart Bécsben meghallgatta Beethoven zongorajátékát, úgy vélte, „erről a figyelemre méltó ifjúról bizonyosan sokat beszél majd a világ”. A fiú mégsem tanulhatott sokáig rajongva tisztelt mesterétől, mivel édesanyja halálos betegségének hírére néhány hét múlva vissza kellett térnie Bonnba. Alkoholista apja helyett ő lett a családfenntartó, neki kellett gondoskodnia öccsei neveltetéséről. Támogatói jóvoltából egyre ambiciózusabb, nagyobb léptékű művekkel jelentkezett. Bár általában nehezen tűrte, hogy a patrónusok kegyére szorul, egyik pártfogójával, Waldstein gróffal életre szóló barátságot kötött. A gróf ajánlására Bécsben is szívélyesen fogadták.
Harcban a sorssal
A sikeres muzsikus pályaívét jelentősen befolyásolta a huszonnyolc éves korában jelentkező hallászavar. Hallásának elvesztése tragikusan érintette a hangok világában élő, lobbanékony természetű zsenit. Élete hátralevő részében folyamatosan harcban állt a sorssal, amely ezt a súlyos csapást mérte rá. 1827-ben halt meg. Állítólag még halála percében is ököllel fenyegette a Bécs fölött dúló vihart.