A köztiszteletben álló Bach-zenészdinasztia sarja a kortársak szemében az orgonaművészet nagymestere volt, az utókor véleménye szerint minden idők egyik legnagyobb komponistája.
Johann Sebastian Bach a türingiai Eisenachban született. Életének jelentős részét Türingiában, illetve a szász tartományban töltötte. Orgonista édesapja, Johann Ambrosius és édesanyja egyetlen esztendő leforgása alatt, fiatalon elhunyt. A tízéves fiú legidősebb bátyjához, az orgonista Johann Christoph-hoz került, aki feltehetően zenei oktatásáról is gondoskodott. Tizenöt évesen felvételt nyert a lüneburgi Mihály-templom kórusába és internátusába, ahol orgonálni és hegedülni is tanult.

Példás családapa
Tizennyolc éves korában munkába állt, majd tanulmányútra indult Észak-Németországba. Életének már e korai időszakában számos jelentős orgonaművet komponált. Türingiába visszatérve feleségül vette másod-unokatestvérét, Maria Barbarát, akitől hét gyermeke született. Életének talán legboldogabb időszakát Lipót anhalt-kötheni herceg zeneigazgatójaként töltötte a kötheni udvarban. A zeneszerető herceg számos művet rendelt Kapellmeisterétől önmaga és udvari zenekara számára. Olyan remekművek születtek itt, mint a kiegyenlített hangolású zongorára írt Wohtemperiertes Klavier című prelúdium- és fúgasorozat első része és a Brandenburgi versenyek. Maria Barbara hirtelen halála (1720) azonban véget vetett a családi boldogságnak. Bach erősödő vallási elkötelezettsége az őt ért súlyos csapások hatására fokozatosan intenzívebbé vált. 1721-ben ismét megnősült, második felesége, a 16 évvel fiatalabb Anna Magdalena Wilcken, a kötheni fejedelmi udvar énekesnője fáradhatatlanul támogatta munkájában és példás családanyaként szintén számos gyermekkel ajándékozta meg.
Ars musica
1723-ban Bach átvette a lipcsei Tamás-templom (Thomaskirche) és -iskola (Thomasschule) kántori és zeneigazgatói tisztjét, majd huszonhét éven át, élete végéig töltötte be ezt a fontos és megtisztelő pozíciót. A tanítás és a komponálás mellett az orgona fejlesztésének is nagy figyelmet szentelt. Legkimagaslóbb kórusművei Lipcsében születtek. Munkája elismeréseképp a mester 1736-ban elnyerte a szász választófejedelem udvari komponistájának címét. Élete utolsó éveiben Bach látása a többszöri műtéti beavatkozás ellenére is teljesen megromlott. Utolsó remekműve, A fúga művészete ezért befejezetlen maradt. Az idős mestert agyvérzés következtében érte a halál.